info@cegeladas.info +36 70 376 9862

Eladhótó / átadható
céged lesz

Eladó cégem van Céget, részesedést vennék

Mit csinálunk?

Cégeket, tulajdonrészeket közvetítünk, sok éve, sok tapasztalattal, és rengeteg sikerélménnyel, kizárólag a KKV szektorban.
A közvetítés kapcsán sok olyan esettel találkoztunk, amikor valamilyen oknál fogva nem, vagy csak a valós érték töredékéért lehetett volna eladni a céget, üzletágat.
Organikus építkezéssel alakítottuk ki azt a ”csomagot”, mely keretében, jellemzően 3-6 hónap alatt, az amúgy valódi értékkel bíró, ügyfelekkel rendelkező, tevékeny, de reális áron eladhatatlan vállalkozásokból, eladható vállalkozást csinálunk, közösen a vállalkozás tulajdonosával.

Eladni vagy csak kiszállni szeretne?

Legtöbben a nyugdíjas éveikben szeretnének megszabadulni a napi feladatoktól, és ezért döntenek az eladás mellett.
Egy bizonyos szint felett, reális lehetőség van arra is, hogy a cégben résztulajdonosként bent maradjon, és továbbra is részesüljön abból, amit felépített, de a napi feladatok és felelősség egyáltalán ne terheljék.
Ehhez olyan új vezetőséget kell felállítani, aki/akik tulajdonrészt is szerezni fognak a cégben, vagy akár azonnal bevásárolni magukat. Érdekelt, a napi feladatokat is irányító üzlettársai lesznek.

Át kell gondolni a szempontokat

  • A cégről már hallani sem akar, vagy csak nem akar foglalkozni vele?
  • Most van szüksége a cég teljes árára, vagy inkább több idő alatt szeretne többet profitálni?
  • Van-e reális lehetőség a teljes céget, piaci áron eladni a közeljövőben?

Kik vagyunk?

G.Kovács László

Üzleti szakértő, tanácsadó

Adolf Olivér

Ügyviteli szakértő

Boldizsár Andrea

Főkönyvelő, Számviteli szakértő

dr. Kardos Tímea.

Ügyvéd, Társasági jog

Király Anita

Kulcsemberek a kulcspozícióba, fejvadász

Eladási Folyamat

Célok meghatározása

Mielőtt elkezdenénk egy cég felkészítését az eladásra, meg kell határoznunk a valódi célokat. A lehetőségek pedig:

100%-os tulajdonrész eladása

Mindenképpen az egész cég eladása a cél. Nem cél a hosszú távú profit, csak az azonnali.

100%-os tulajdonrész eladás Életjáradékkal

Lehetőség van olyan keretek megalkotására, mely esetében az eladó fél, amíg él részesedhet a cég profitjából, de tulajdonrésze nem lesz a cégben.

Részesedés eladása, passzív bent maradással

Ebben az esetben a hosszú távú eladó oldali profitot a megmaradt tulajdonrésze biztosítja.

Részesedés átadása egy jól működő menedzsmentnek

Menedzsment Opciós szerződés keretében, az új vezetés átveszi a cég irányítását, de részesedéshez csak abban az esetben jut, ha a cég vezetését sikerrel átvették, a cég hozza az „elvárt számokat”.

Részesedés eladása, tőkebevonással

Ha nem a kiszállás a cél, hanem a tőkebevonás, erre a legegyszerűbb lehetőség egy passzív befektető bevonása.

Üzlettárs megtalálása

Ha szakmai, cégben aktív szerepet vállaló üzlettárs megtalálása a cél, erre is van lehetőség.

Családon belüli utódlás probléma

Ha van a családon belül jelölt az utódlásra, de idő/szakmai betanulási időszak szükséges, amit már a tulajdonos nem tud biztosítani, akkor megfelelő szakértők bevonásával, meghatározott, utód számára is aktív menedzsment időszak alatt segítünk az átvételben.

Átlátható pénzügyek

Ha bármilyen szinten is cél a teljes vagy a cég egy bizonyos részesedésének az eladása, akkor elengedhetetlen a pénzügyek átláthatóvá tétele.
Ez elsősorban kisvállalkozások esetében szokott nagy problémát okozni. A pénzügyek és a pénzügyi folyamatok sem mindig tervezettek és átláthatóak. Ezért egy, amúgy jól működő, valójában profitábilis vállalkozás esetében is behúzzák a féket a potenciális vásárlók.
A folyamat szempontjából elengedhetetlen.

Reorganizáció

A reorganizáció a szervezet működésének átláthatóvá tételével indul, és, amennyire lehet a folyamatok optimalizálásával folytatódik.
Ennek egyrészről átláthatósági szerepe van. A vásárlók többsége akkor vesz vállalkozást, ha látja, tudja, hogy hogy működik. Másrészről, általában az optimalizáció cégérték növelő szerepe is jelentős.

Vállalati folyamatok dokumentálása

Az átláthatatlan, nem dokumentált folyamatok lényegében 100%-os kockázatot jelentenek, ami a cég értékét 0-val teszi egyenlővé.
Kisvállalati környezetben jellemzően a cég folyamatait csak a vezető ismeri. Ez alkalmatlanná teszi a céget a sikeres átadásra. A cég vezetőjének aktív közreműködésével, bevált, nagyvállalatoknál is alkalmazott módszerekkel, bárki számára átlátható módon tudjuk strukturáltan dokumentálni a céges folyamatokat.

Vállalati folyamatok optimalizálása

A folyamat optimalizáció első része a vállalati szerepkörök megváltoztatása, ha szükséges. Nem lehet „lecserélhetetlen” ember a cégben. Amíg van, addig ez jelentős kockázati tényező a vásárlók számára. Nem kell lecserélni a sok éve, jól dolgozó munkatársat, sőt. Viszont a cáget fel kell készíteni arra, hogy, ha ő mégis elmegy, akkor lehetőleg a cég leállása nélkül lehessen pótolni.
A cég ügyviteli digitalizálása szintén része az optimalizációnak. Ha az adminisztráció teljesen digitalizált, az már meggyőző jelentőségű lehet egy eladásnál.
A folyamatok további optimalizálása pedig további cégérték növelést eredményez.

Cégérték maximalizálás

Vásárlói oldalról a cégérték meghatározása a cégben lévő vagyon: eszközök, ingatlanok értéke, a cég profit teremtő képessége, és a cég működésének kockázatai határozzák meg.
Egy eladás előtt az eszközök vásárlása jellemzően nem célszerű, ezt már rá lehet bízni az új tulajdonosra, de a cég profit teremtő képességének javításával, és a kockázatok csökkentésével növelhető a cégérték. Ezt pedig érdemes eladás előtt megtenni.

  • A folyamatok dokumentálásával már csökkentjük az átvétellel járó kockázatot
  • A folyamatok optimalizálásával a profitteremtési képességet növeljük
  • A humán kockázatok csökkentése is fontos: Ha valaki el fog menni a cégtől, akkor az ő cseréjét még eladás előtt célszerű megvalósítani.
  • További humán kockázat csökkentés is lehetséges munkaerő-közvetítői és kölcsönzői szerződésekkel, melyek keretében időhöz kötött garanciákat kap a vállalkozás, egy esetleges felmondás esetén. Ez szintén kockázatcsökkentő.
  • A humán kockázatok további csökkentése is fontos: Ha valaki el fog menni a cégtől, akkor az ő cseréjét még eladás előtt célszerű megvalósítani. A bomlasztó tényezők megszüntetése, az átlátható, sikerorientált jutalmazás kialakítása szintén profitnöveléssel, és kockázat csökkentéssel járnak.
  • A profitteremtő képességet tovább növelhetjük az ügyfélkör és a portfólió optimalizálásával. A veszteséget hozó tevékenységek és ügyfelek lefaragásával, és helyettük új partnerek bevonásával jelentősen nőhet a profittermelő képesség, tehát a cégérték.

Befektetők felkutatása

Az átlátható folyamatokkal, a lehető legmagasabb cégértékkel már érdemes felkutatni a potenciális vásárlókat.
A cég mérete meghatározza, hogy csak szakmai vagy pénzügyi befektetők is szóba jöhetnek-e.
Akikkel mi kapcsolatban állunk / felkutatunk:

  • Szakmában dolgozó szakértő, aki vállalkozna
  • Nagyobb cég, ami azonos szegmensben tevékenykedik
  • Hazai pénzügyi-, magánbefektetők
  • Külföldi pénzügyi befektetők
  • Külföldi szakmai befektetők
  • Kockázatitőke befektetők

Cégátadási folyamat

Még egy jól szervezett, jól átlátható működéssel rendelkező cég átadása se egy másodperc alatt történik.
Jellemzően az alábbi szakaszokat szoktuk elkülöníteni a megállapodás utáni időszakban.

Párhuzamos vezetés időszaka

Az új vezető is jelen van már, elkezdi jobban megismerni a kollégákat, de az előző vezető ugyanúgy a pozíciójában marad. Üzletmenettől függően ez a szakasz 1 héttől akár 1 évig is eltarhat.

A régi vezetés tanácsadói időszaka

Az új vezetés teljesen átvette az irányítást, de a régi vezető folyamatosan elérhető, és még fizikailag is bejár a céghez, de csak heti 1-2-szer.

Elérhető szakasz

A régi vezetés már csak a felmerülő kérdéseknél, vagy vészesetben keresendő, telefonon, email-en elérhető.

A régi vezető kiszáll

A régi vezető nem vállal további szerepet, megszűnik a rá való támaszkodás lehetősége.

Vásárlási Folyamat

A keresés

A keresést a területi, szakterületi és méret szűrőknek megfelelően saját, nyilvános és vásárolt adatbázisokból is végezzük.
Elsősorban olyan cégek tulajdonosait szoktuk megkeresni, akiknek reális okuk van az eladásra. A „családi okok miatt”, és hasonló, nem részletezett okokból eladandó cégek, az ávilágítás során, nagyon gyakran fennakadnak. Rejtett tartozás, cicomázott pénzügyek..stb



A reális okok jellemzően a következők szoktak lenni:

  • Nyugdíjba vonulás, gyerekek, utód nélkül
  • Nyugdíjba vonulás, a gyerekek már régen külföldön élnek
  • Az egész család külföldre költözik
  • Korai nyugdíjazás: ne akar többet dolgozni

Pénzügyi átvilágítás

A pénzügyi átvilágítás első körben a nyilvánosan elérhető, majd a belső könyvelési adatok alapján történik.
Ha a fent említett dokumentumok alapján a cég a várakozásoknak megfelelő, akkor részletes, és teljes átvilágításra kerül sor.

Egy átvilágítás minden szakaszban megállítható. Ha már első lépésnél kiderül, hogy nem az ígéreteknek megfelelőek a cég pénzügyi jellemzői, akkor felesleges lenne tovább dolgozni a céggel, nekünk kevesebb munkába, Önnek kevesebb pénzbe kerül.

Átvehető folyamatok és vezetés?

Ha a pénzügyek rendben vannak, akkor már hihető, hogy a vállalkozása továbbműködtethető, de az még nincs biztosítva, hogy átvehető, és egy új vezetés is elboldogul.
Átláthatóvá, strukturálttá és dokumentálttá kell tennünk a vállalkozás belső folyamatait, ahhoz, hogy bármilyen komoly befektető célpontként tekintse.
Ha ez nem adott egy cégnél, akkor mi nem javasoljuk megvételre, de opció, hogy a potenciális vásárló és az eladó közös büdzséből finanszírozza, vagy akár az eladó teljesen saját zsebből fizesse ki az üzleti folyamatok dokumentálását, rendbetételét.

Vezető, vezetőség megtalálása

Ha nem Ön akar lenni a cég vezetője, akkor egy alkalmas jelöltet kell találnunk.
Munkatársunk megfelelő vezetői tulajdonságokkal rendelkező, szakmailag az adott tevékenységgel foglalkozó embereket szokott fejvadászati módszerekkel megtalálni.
Például egy bútorgyár vezetésére egy másik bútorgyár vezetője lehet a legalkalmasabb. Ezzel csökken a betanulási időszak, és az átvett cégbe kintről plusz know-how is áramlik.

Cégátadási folyamat

Még egy jól szervezett, jól átlátható működéssel rendelkező cég átadása se egy másodperc alatt történik.
Jellemzően az alábbi szakaszokat szoktuk elkülöníteni a megállapodás utáni időszakban.

Párhuzamos vezetés időszaka

Az új vezető is jelen van már, elkezdi jobban megismerni a kollégákat, de az előző vezető ugyanúgy a pozíciójában marad. Üzletmenettől függően ez a szakasz 1 héttől akár 1 évig is eltarhat.

A régi vezetés tanácsadói időszaka

Az új vezetés teljesen átvette az irányítást, de a régi vezető folyamatosan elérhető, és még fizikailag is bejár a céghez, de csak heti 1-2-szer.

Elérhető szakasz

A régi vezetés már csak a felmerülő kérdéseknél, vagy vészesetben keresendő, telefonon, email-en elérhető.

A régi vezető kiszáll

A régi vezető nem vállal további szerepet, megszűnik a rá való támaszkodás lehetősége.

Szolgáltatások

Alap szolgáltatások

Azok a ”kisebb” csomagok, melyek még a cég eladási/vásárlási szándék meghozatala előtt, esetleg egy konkrét beruházás létrejötte előtt lehetnek hasznosak.

Célorientált üzleti tanácsadás

Egy gyors, 2-3 órás közös gondolkodás arról, hogy hogy érdemes úgy továbbhaladni, hogy előrefelé mennyünk.

Kisvállalkozói cégérték becslés

Megmutatjuk, hogy mennyit érhet a céged másnak. Nem a tanult, professzionális módszerek ötvözésével, hanem a kisvállalkozói magyar valóságból kiindulva.

Eladásra való személyes felkészítés

Hogyan, mit érdemes csinálni, még a folyamat beindítása előtt.

Vásárlásra való személyes felkészítés

Hogyan, mit érdemes csinálni, még a folyamat beindítása előtt.

Pénzügyi átvilágítás

A pénzügyi átvilágítás első körben a nyilvánosan elérhető, majd a belső könyvelési adatok alapján történik.
Ha a fent említett dokumentumok alapján a cég a várakozásoknak megfelelő, akkor részletes, és teljes átvilágításra kerül sor.

Egy átvilágítás minden szakaszban megállítható. Ha már első lépésnél kiderül, hogy nem az ígéreteknek megfelelőek a cég pénzügyi jellemzői, akkor felesleges lenne tovább dolgozni a céggel, nekünk kevesebb munkába, Önnek kevesebb pénzbe kerül.

Operatív átvilágítás

Az operatív átvilágítás folyamán már NEM a cég pénzügyeit, hanem a működésének a részleteit, és azok hatékonyságát vizsgáljuk. Az operatív átvilágítás lehetővé teszi, hogy kiszűrjük azokat a cégeket, amik a vezetőváltást követően működésüket tekintve összeomlanának, vagy esetleg bizonyos folyamatok elakadnának.

Az átvilágítás folyamán vizsgáljuk:

  • A cég működésének strukturáltságát
  • A vállakozás működésének folyamataid, minél inkább széttagolva
  • Az egyes részek működésének kockázatát: pl az értékesíti osztály hatékonyságromlásának belső kockázatait..stb

Cégérték meghatározás

A cégérték meghatározásánál, igazolt közgazdaságtani módszertanokat súlyozottan átlagolva alkalmazunk, az adott cég szegmentális és működési sajátosságait figyelembe véve.

Üzleti folyamat dokumentáció

Az átláthatatlan, vagy csak bonyolult cégműködtetés átvételi lehetőségének alapja az üzleti folyamatok teljes körű dokumentálása.
Egy megfelelő szervezet, megfelelő, tudományos folyamat dokumentálása esetén bármilyen részlegen dolgozó ember kiválthatóvá válik egy hasonló szaktudású munkatárssal, még az új vezetés mellett is.
A dokumentált folyamatokkal rendelkező cégben, pusztán logikai és statisztikai módszerekkel javítható a hatékonyság.

Üzleti folyamatok optimalizálása

A dokumentál folyamatokkal rendelkező cégben az üzleti folyamatok optimalizálása lehet a következő lépés.
Még, ha a cég jól is működik, egy bizonyos szintig való további optimalizáció, 2 éven belüli megtérüléssel vihető végbe szinte minden esetben.
Az üzleti folyamat optimalizáció informatikai nagyvállalatoktól átvett, ma már szabványosított módszertanokkal történik.

Fejvadászat a kulcspozícióba

Munkatársunk megfelelő vezetői tulajdonságokkal rendelkező, szakmailag az adott tevékenységgel foglalkozó embereket szokott fejvadászati módszerekkel megtalálni.

Interim menedzsment

Ha valamilyen oknál fogva azonnal szükséges a menedzsment átvétele, egy héten belül tudunk biztosítani magas szintű vezetői tudással és tapasztalattal rendelkező kollégákat. Ezzel párhuzamosan segítünk megtalálni azokat a vezetőket, akik hosszú távon is biztosítani tudják a cég menedzsment hátterét.

Befektetők kutatása

Az átlátható folyamatokkal, a lehető legmagasabb cégértékkel már érdemes felkutatni a potenciális vásárlókat.
A cég mérete meghatározza, hogy csak szakmai vagy pénzügyi befektetők is szóba jöhetnek-e.
Akikkel mi kapcsolatban állunk / felkutatunk:

  • Szakmában dolgozó szakértő, aki vállalkozna
  • Nagyobb cég, ami azonos szegmensben tevékenykedik
  • Hazai pénzügyi-, magánbefektetők
  • Külföldi pénzügyi befektetők
  • Külföldi szakmai befektetők
  • Kockázatitőke befektetők

Akvizíciós célpont kutatás

A keresést a területi, szakterületi és méret szűrőknek megfelelően saját, nyilvános és vásárolt adatbázisokból is végezzük. Elsősorban olyan cégek tulajdonosait szoktuk megkeresni, akiknek reális okuk van az eladásra. A „családi okok miatt”, és hasonló, nem részletezett okokból eladandó cégek, az ávilágítás során, nagyon gyakran fennakadnak. Rejtett tartozás, cicomázott pénzügyek..stb

Elérhetőségek